ISTEN HOZTA A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI PLÉBÁNIÁK HONLAPJÁN!

Kezdőlap

Dícsértessék a Jézus Krisztus!

Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntöm a Hódmezővásárhelyi Római Katolikus Plébániák honlapján!

A honlap célja, hogy segítségével tájékoztatást adjunk plébániánkról, annak életéről, eseményeiről. Ezzel is segíteni szeretnénk nem csak az információ-áramlást, de azt is gondoljuk, hogy teljesebb képet adhatunk egyházközségeinkről.

Szeretnénk felkelteni az érdeklődést, és egyben felkínáljuk a közösségünk életében való részvételt.

Ezen lehetőséggel a közösség szellemi - és lelkivilágát óhajtjuk gazdagítani, bátorítani a krisztusi úton való haladásra!

Keresztény küldetésünk megélésében fontos eszköz lehet az internet. Bízunk benne, hogy lehet úgy használni ezt a korszerű eszközt, hogy az segítse az embereket visszatalálni az Anyaszentegyház közösségébe. Mi tehát ennek szolgálatára szánjuk ezt az internetes oldalt.

Kívánjuk a látogatónak, hogy merítsen hasznos információt, találjon örömet, vigasztalást és érezze Isten áldó kegyelmét!

Isten áldását kérve tisztelettel és szeretettel:

Németh László

esperes plébános

Szentháromság Templom képei

Szent István Templom képei

 

 

 

Módosítás dátuma: 2012. július 22.


non nobIs DomIne, non nobIs seD glorIæ MaIorI tVæ


A honlap az (em) ecclesia segítségével készült.
© (em), 2007-2008.   -   emecclesia.hu