ISTEN HOZTA A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI PLÉBÁNIÁK HONLAPJÁN!

/Családos Közösség

Közösségünk ebben a felállásban kb. 15 éve működik, lényege, hogy az idetartozó 8-10 család a hiteles keresztény életet megélje.
Havonta jövünk össze, és amíg a gyerekek játszanak, mi imádkozunk, énekelünk, beszélgetünk, vitatkozunk. Változatosak a témáink, egyrészt a katolikus liturgikus ünnepek köré kapcsolódnak, másrészt hitünk titkai, továbbá párkapcsolati, gyereknevelési, életvezetési témák egyaránt előkerülnek. Kapcsolatot tartunk az egyházmegyei családpasztorációval, képviseljük a közösséget egyházmegyei programokon, eljutunk lelkigyakorlatra, nyaranta táborozni járunk immáron 10 éve.
Lelkiségi mozgalomhoz nem tartozunk, de lelkesen beszámolunk egymásnak, ha valaki eljut
bármilyen találkozóra, megismerkedik valamilyen mozgalommal.
Így került szóba a Házas Hétvége, a Szent András Evangelizációs Iskola, Nyolc Boldogság Közösség, Karizmatikusok, stb.
Ahogy nőnek a gyerekeink, úgy fejlődünk mi is, újabb problémákra keressük a választ az Úrral együtt!
Szeretünk beszélgetni a fiatalokkal, a jegyesekkel, volt, hogy aktívan bekapcsolódtunk a plébániai jegyesoktatásba.
A mellékelt képek a nyári táborunkon készültek, Szabadszálláson. A Kastély előtt csoportképet készítettünk, a másikon imádkozunk, 7 állomásból álló zarándokutat szerveztünk a fák között.

Szabóné Király Enikő

 

 

 

Módosítás dátuma: 2012. február 26.


non nobIs DomIne, non nobIs seD glorIæ MaIorI tVæ


A honlap az (em) ecclesia segítségével készült.
© (em), 2007-2008.   -   emecclesia.hu