ISTEN HOZTA A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI PLÉBÁNIÁK HONLAPJÁN!

/Szent Mónika Közösség

Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége


Ez egy imaközösség, sajátossága abban rejlik, hogy Szent Mónikát követve gyermekeinkért imádkozunk, otthon minden nap, hetente az Oltáriszentség előtt, havonta pedig együtt, 27-én, a szentmise előtt.
Legfőképpen gyermekeink hitéért szól az ima, hogy ne veszítsék el azt, hiszen ennél gazdagabb útravalót nem adhatunk nekik. E közösség Madridból indult, hazánkba, Kalocsára Róna Gábor atya hozta 20 éve. Városunkban 9 éve is ő személyesen indította el, amikor 2 évre ide helyezték. Szívünkbe zártuk az atyát is, meg az imát is! Azóta rengeteg közösség alakult országon innen és túl, évente szerveznek egy regionális és egy országos találkozót, körleveleket kapunk.
Nagyon megtartó ez az ima, a kötött könyörgések után van egy személyes kérés, amit mindig a környezetünkben ismert, bajban levő gyerekekért, családokért mondunk.
Lelkes és ügyes kezű nagymamáink hímeztek saját emblémás zászlót, amit örömmel rakunk ki a közös imánál, és visszük magunkkal a zarándoklatokra, ahol a többi lobogóval együtt mutatja, mennyi helyről érkeztünk!
Saját honlapja van a „mónikásoknak”, itt képek, beszámolók, imák egyaránt megtalálhatók.
Ki szoktunk tenni imalapokat a templomokban, amik el is fogynak. A közös imákra elég kevesen járunk rendszeresen, ezért pontosan nem kimutatható, mennyi édesanya csatlakozott már ehhez a mozgalomhoz.

Szabóné Király Enikő

 

 

 

Módosítás dátuma: 2012. február 26.



A honlap az (em) ecclesia segítségével készült.
© (em), 2007-2008.   -   emecclesia.hu